Bácsbokod, a háromnemzetiségű falu

A többnemzetiségű Bácsbokod története az Árpád-korig nyúlik vissza. A történelem viharaiban többször elnéptelenedett a község területe, de kedvező adottságai révén mindig talpra állt, újra és újra benépesült.

FEUDALIZMUS

I. András király (1046-1060) uralkodása idejéből származó iratokban már szerepel Büked település neve. E terület 1068-ban Becse Gergely nemzetségéé volt, mint ősi birtok, Bököd. Szent László uralkodása idején (1077-1095) a pécsváradi apátság birtokolta Büked pusztát. A falu jelentőségét növelte, hogy a Nádágy (ma Kígyós) folyón csak itt épült fel egy erősebb híd, és ezért a mohamedán kereskedők fontos útvonala, a Káliz kereskedelmi út itt vezetett keresztül. Egy 1208-as oklevélben Bükedről azt olvashatjuk, hogy trágyázott telkek alkotják és szántó szolgák lakják. Ebben az időben a település, mint bodrogi várbirtok volt ismeretes.

1340-ben a czikádori apát elhagyott helységekként adta át Töttösnek a Bodrog vármegyében levő: Pog és Bukud nevű birtokokat úgy, hogy csak öt év elteltével nagyböjt közepének nyolcadán évenként két bécsi márkát szolgáltasson pénztárába. Töttösnek birtokba iktatását 1347. április 6-án a kalocsai érsek végezte. Ekkor Kerek beukued néven, mint saját épített templommal rendelkező települést említik a falut. Lehetséges, hogy ennek a templomnak és az azt körül vevő temetőnek a nyomaira bukkantak a Kígyós pataktól keletre fekvő Duja-hegyen az 1884-85-ös vasútépítés közben. Sajnos ez a régészeti lelőhely már csak nevében őrzi eredeti domborzati jellegét, a "hegy" utolsó maradványait az Aranykalász TSZ 1983-ban eldózeroltatta.

1448-ban és 1467-ben a Zsámboki család birtoka, majd 1469-ben testvérré fogadás és egyúttal királyi adomány alapján a Lekcsei Sulyok családé lett. 1482-ben a Porkoláb család innen írja előnevét. A mohácsi vészkor a lakosság elpusztult, egy részük a hagyomány szerint Gömörbe vándorolt. Helyükre szerbek telepedtek le, akik a helység Bököd nevét elferdítették, így az 1542. évi érseki dézsmajegyzékben Bigittyának íratik. A török defterek a bajai nahijében Bikity falut felsorolják 1580-ban 47, 1590-ben 42 adózó házzal. 1598-ban Biked szerb lakossága Esztergom vidékre költözött. Kéry János nádori adomány útján kapta 1627-ben Békéss birtokot. 1658-ban Wesselényi Ferencz nádor Serényi Pálnak adományozta Bigitt pusztát.

1690 táján bunyevác családok települtek le a falu környékén. 1700-ban már elpusztult hely gyanánt említik a falut. Teljesen lakatlan azonban nem lehetett, mivel 1721-ben az Udvar katonákat szállásolt el Bikityen. Egy 1726.12.24-én kelt irat tanúsága szerint gróf Czobor Márk cs. kir. tanácsos, a dinasztia iránt tanúsított hűsége és a törököktől elszenvedett 75000 forintos kára ellenében megkapja Baja mezővárost és annak pusztáit, ahol a bajaik szállásaikat tartják és marháikat legeltetik. Ezen puszták között Bikityet, mint lakott pusztát elsőként említik. Az adományozó okirat 23 adófizetőről szól.

1730-ban ugyancsak Czobor uradalmához tartozott, s puszta, majd faluként említtetik. 1751-ben Bikity falu az új bajai földesúrral, Grassalkovicscsal úgy szerződött, hogy a földesúr 400 Ft-ot, a gabona, bor, méh, bárány stb. után kilenczedet kap. Tataháza pusztáról minden gazda egy boglya szénát tartozik neki kaszálni. Az új szőlők után hat évig nem kellett fizetniök. 1763-1787 között végzett első katonai felmérés térképein Bikityen ez idő szerint 122 ház állt, ebben benne foglaltatik a templom kivételével minden épület függetlenül annak funkciójától.

Az 1700-as évek közepén, feltételezhetően Grassalkovics Antal politikájának köszönhetően, települtek le az első német családok. Az anyakönyvek tanulsága szerint az 1740-es években a Huber, Bohner és Wagner családok már Bikityen éltek. Noha Bácsbokodre soha nem szervezetten érkeztek a német családok, mégis folyamatos volt a letelepedésük.

A templomépítőként is ismert I. Grassalkovich Antal 1771-ben meghalt, de végrendeletileg gondoskodott többek között egy új bikityi templom építéséről is. Az ő akaratát tiszteletben tartva özvegye Klobusiczky Terézia 1780-ra építtette fel a régi nádfedeles vertfalazatú imaház helyén az első szilárd falazatú bikityi templomot, melynek falai még ma is állnak.

Az első nagy telepes hullám az 1810-es évekre tehető, ugyanis ekkor már a németség lakosságon belüli aránya lehetővé tette, hogy ki tudták harcolni, hogy bizonyos istentiszteleteken német szó és ének is elhangozzék. 1822-ben már meghatározó számú német lakossága volt Bikitynek, ugyanis a korabeli plébánosi jelentések szerint a plébánia nyelve illír és német, majd 1830-tól illír, magyar és német. Később a gróf Széchenyieké, gróf Héderváry Viczayé, ezután gróf Zichy-Ferraris Bódogé volt e falu a bajai uradalommal együtt, míg végre önmegváltás útján 1862-ben a község földesúri függősége megszűnt.

BÁCSBOKOD ARANYKORA

1890-re befejeződött a Baját Szabadkával összekötő vasútvonal megépítése, amely bekapcsolta a községet az ország gazdasági vérkeringésébe, így a jó minőségű, zsíros bácskai föld és a parasztgazdák törhetetlen munkakedve megteremtette a fellendülés lehetőségét a háromnemzetiségű községben. A falu gyorsan virágzásnak indult. Az életkörülmények jelentős javulását bizonyítják az egyházközség gyarapodását dokumentáló jegyzőkönyvek is.

A hitközség első nagy vállalkozására Kuts János plébánossága alatt került sor. A plébánosnak 1895-ben sikerült a hívek és a politikai község összefogásával felépítenie kőből és téglából Szent Anna tiszteletére a temetőkápolnát, a következő évben pedig az új kálváriát. Ugyanebben az évben öntetett az egyházközség 5 harangot, melyekre az egyházközségi képviselő-testület egybehangzó döntése alapján magyarul vésettek fel a feliratok. 1897-ben a pécsi Angster József mester műhelyéből új orgonát kapott a templom.

A 19. század végére a bunyevácok és magyarok mellé már jelentős számban települtek át a túlnépesedett sváb falvakból németek. 1913-ban a 4300 lelket számláló községben 2000 német, 1300 magyar és 1000 bunyevác hívő élt. Az 1780 óta megötszöröződött lakosság 2/3-nak még állóhely sem jutott már a templomban, noha vasárnaponként több szentmisét is tartott a helyi plébános és káplánja. Ezért szükségessé vált a templom kibővítése. Foerk Ernő és Petrovách Gyula budapesti mérnöktanár tervei alapján 1913. májusára fejeződött be a templom új szentéllyel, kriptával, sekrestyével, oratóriummal és kereszthajóval való kibővítse.

I. VILÁGHÁBORÚ

A bácsbokodi hadköteles férfiak különböző hadtestekben más-más frontokon, úgy a szerb, az olasz és az orosz fronton harcoltak. 1918. november 11-én érkezett meg Bajára Linder Béla hadügyminiszter távirata, melyben a megszálló csapatok fogadására hívta fel a figyelmet. A távirat hangsúlyozta, hogy az csak ideiglenes állapotról van szó. A községen keresztül vonaton érkeztek Bajára az orosz és szerb hadifoglyokból összeállított katonai egységek november 13-án. Nyilvánvalóvá vált, hogy Bácsbokod is megszállás alá kerül. A katonák eleinte az iskolában, majd házaknál szállásolták be magukat. Hivatalos nyelv a szerb lett, de meghallgattak mindenkit az anyanyelvén is. Az önkéntes rendőrök igyekeztek mindenben kiszolgálni a megszállókat. Sok magyart, bunyevácot és németet feljelentettek; ezeket a szerb katonák megverték. Érezhető volt a szlávosító törekvés, Bácsbokodon is bevezették a szerb anyanyelvi oktatást. A közel három évig tartó szerb megszállás 1921. augusztus 20-án ért véget, a megszállók az éj leple alatt szinte lopózva hagyták el a falut. A háború végén sokakat hiába vártak haza, elestek a frontokon. A hazáért hősi halált halt 110 bácsbokodi katonának állít emléket az 1923. augusztus 20-án felavatott emlékmű.

II. VILÁGHÁBORÚ

Bácsbokod történetében a következő fordulatot a második világégés jelentette. Most a volksbundisták élezték ki a nemzetiségi ellentéteket. A Német Birodalom térnyerésével, majd a Zöldi Márton SS százados vezette német egység Bácsbokodi tartózkodásával egyenes arányosságban növekedett a helyi szélsőséges német lakosság hangja is. 1944 ősze változást hozott. Egyre nyugtalanítóbb hírek érkeztek keletről. A német egységek egymást követve vonultak át a falun nyugatnak. A kiürítési parancs - melynek pár ember kivételével senki em tettek eleget - még inkább fokozta a bizonytalanságot. Az oroszok 1944. október 20-án szállták meg a falut, és még ugyanezen a nap elérték a Dunát is. A szovjet csapatok érkezésével új elöljárói lettek a falunak. Az oroszokkal jól kommunikáló bunyevác nemzetiség soraiból verbuválódott a falu új önjelölt vezetése.

Nem kellett sokat várni, a háborút elvesztő Német Birodalommal azonosított helyi németség ellen megindult a bosszúhadjárat. 1945. január 4-én és január 27-én összesen 77 bácsbokodi férfit és nőt hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára. Az orosz vezetés a hadműveletekhez kapcsolódó, illetve a hadsereg ellátását szolgáló munkálatokhoz a helyi lakosság munkaerejét is igénybe vehette, ez volt a közmunka, vagyis a helyi robot. A közmunka mennyiségét a hadsereg szükséglete határozta meg. Bácsbokod a Duna-hídon és így a falun is átvonuló Vörös Hadsereg útvonala miatt kedvezőtlen helyzetben volt.

A lakosság életét tovább nehezítette, hogy a szovjet hadsereg élelmiszer szükségletét a fegyverszüneti egyezmény értelmében a megszállt területeknek kellett biztosítani.

Bánátból és a Délvidékről folyamatosan érkeztek az ország déli területeire a magyar és német nemzetiségű menekültek, melyeknek elszállásolásáról és ellátásáról gondoskodni kellett. A Belügyminisztérium utasítására a menekülteket és a kiutasítottakat a vármegye németek lakta községeiben kellett elhelyezni, szükség esetén a német lakosság összeköltöztetésével és a használati tárgyaik egy részének átengedésével. Egy 1945. október 4-én készült kimutatás szerint Bácsbokodon 83 család, azaz kb. 300 nem magyar állampolgárságú személy volt elhelyezve többségében a németek házaiban.

A menekültek további sorsáról nincsenek pontos adataink. A magyarok egy része valószínűleg a községben marad. A német nemzetiségű menekülteket 1946 januárjában, a magyarországi németség kitelepítésének megindulásakor szinte elsőként telepítették át Németországba. Január 10-én és 11-én Bácsbokodról 640 német nemzetiségű lakos hagyta el az országot Ágfalva határállomáson.

1945. január 30-án alakult meg a földigénylő bizottság és még az nap meg is kezdte a működését. A jogosultak földigényét egyedül a volksbund-tagoktól elkobzott földekből lehetett kielégíteni. A volksbund-tagságot hitelesen bizonyító dokumentumok hiányában a vagyonelkobzásra ítéltek névsorát a "lakossági adatszolgáltatók" tanúvallomásai alapján állították össze. A Volksbund-vezetők egy részét internálták, a községben maradt bundistákat pedig a vagyonelkobzásra nem ítélt német családoknál összeköltöztették.

A következő csapást a helyi németség kitelepítése jelentette. 1947. augusztus 23-án 202 főt telepítettek át Bácsbokodról Németország szovjet zónájába. A kitelepítettek közül 115-en semmilyen fasiszta szervezetnek nem voltak a tagjai, egyetlen hibájuk az volt, hogy az 1941-es népszámláláskor német anyanyelvűnek vallották magukat. A második kitelepítési hullámra 1948 őszén került sor. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre.

A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény végrehajtása nyomán 1947-ben 25 felvidéki család érkezett a községbe, majd 1948. december 1-jén újabb 51 családot telepítettek át.

A második világháború és az azt követő események radikálisan átalakították a falu társadalmi arculatát. A németek folyamatos rettegésben éltek, a menekültek és az áttelepültek állandó honvággyal küzdöttek. Radikális hangok még a templom falai közé is bevitték a politikát, 1946-ban népítélet betiltotta az istentiszteleteken a német szót, ezzel megszakadt a 130 éve tartó úgynevezett hármas nyelvi rend a templomban, mely oly sok éven át a három nemzetiség közötti béke záloga volt. Ezt követően 1958-ig kellett a német lakosságnak küzdeni, hogy újra anyanyelvén vehessen részt a szentmiséken.